„A táj filozófiája” c. írásában G. Simmel elsőként jellemezte az újkori természetérzést (Naturgefühl) azzal, hogy történelmileg ekkor különül el, individualizálódik és voltaképpen ekkor születik meg a táj fogalma. ... August Wilhelm Schlegel 1801-ben indított berlini előadásaiban ezt mondta: A gondolkodó és cselekvő ember számára az az összeolvadó látszat, amely a tulajdonképpeni táj, meghatározott tárgyak elkülönítésébe megy át; puszta előtérré válik, amelyben az alakok cselekedni tudnak. A kilátásban a földművelő, az ásványtudós, a földmérő, a tábornok mást és mást lát; csak a muzikális [azaz múzsai] hangulatú ember számára van jelen” (Schlegel 1963 [1801]: 177)." (olvasd: Replika 112, 2019/3)
