„A vallásos ember számára a természet sohasem pusztán csak
„természetes”: mindig vallásos jelentőséggel telített. Ezt könnyű
megérteni, hiszen a kozmosz isteni alkotás: a világ isten kezéből
keletkezett, és ezért egyszer s mindenkorra meg van szentelve.
Nem csupán az istenektől közvetlenül kölcsönzött szentségről
van itt szó, mint például valamely hely vagy tárgy esetében,
amelyet az isteni jelenlét szentelt meg. Az istenek ennél többet
tettek: a szentség különböző modalitásait már a világ és a
kozmikus jelenségek szerkezetében kinyilvánították.” (Mircea
Eliade – A szent és a profán. Bp., Európa, 1957/2009)
