Ugrás a fő tartalomra
„A vallásos ember számára a természet sohasem pusztán csak „természetes”: mindig vallásos jelentőséggel telített. Ezt könnyű megérteni, hiszen a kozmosz isteni alkotás: a világ isten kezéből keletkezett, és ezért egyszer s mindenkorra meg van szentelve. Nem csupán az istenektől közvetlenül kölcsönzött szentségről van itt szó, mint például valamely hely vagy tárgy esetében, amelyet az isteni jelenlét szentelt meg. Az istenek ennél többet tettek: a szentség különböző modalitásait már a világ és a kozmikus jelenségek szerkezetében kinyilvánították.” (Mircea Eliade – A szent és a profán. Bp., Európa, 1957/2009)

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A HELY (a házak, a templom, az utak, stb) a TÁJÉKBA (az ölelő térbe) ágyazódik. A HÁLÓS szerkezet sok mindent értésre juttat. SOMBEREK KÖZSÉG TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYVÉT OLVASTAM tanulmányoztam, értelmeztem: Pro: Szépen, gondosan összeállított dokumentum. Jó olvasni, látni, tanulmányozni. Színvonalasak a képek. (kelleténél több a lakóház) Sokoldalú csapatmunka eredménye. Contra: Településképi + arculati. Ez tautológia. Érdemes lenne elhagyni az egyiket. A település valójában egy konténerfogalom, mert a település lehet falu, faluhoz tartozó tanya, telep, (stb) sőt más esetben még város is. Közigazgatásilag akár több falu is. Pl: Cseledoboka, Cselegörcsöny, Somberek együtt. Igazgatásban és együttműködésben. A bevágott XVIII-XIX. sz.-i katonai térképrészletek forrását érdemes lenne pontosan hivatkozni, akkor is, ha weben elérhető. Ha több időszak/idősík szerepel az anyagban, akkor jelölni érdemes azokat, hogy ne keveredjenek az olvasóban (mint külsőben) az időhorizontok. Idéz: „...
Az embert ölelő természet - mely megszólít - a tájformáló tekintetünk által alakul tájjá. Kap értelmet. Van, mikor a tájat festői műalkotás formájában vesszük szemügyre, s van, amikor drone képként. Mindkettő határolt, keretezett! A látvány logikája szemlélőnként más és más. Pl: David Hockney egységbe foglalja a tájlátványt, sőt, be is avatkozik abba. Konstruálással, színekkel, kiemelésekkel, árnyékkal, s más modalitásokkal. A művész a nemláthatót tárja elénk. Ezzel is tájol bennünket!
A rácok a landšaft-ot festményként értették. A svábok és a magyarok viszont természeti tárgyak berendezkedéseként is. A természeti táj és a kulturális táj más-más megkülönböztetése ugyan annak a tájnak, illetve a tájról készült szövegeknek/képeknek. "A kulturális táj az emberek által formált és átalakított táj, amely az idők folyamán alakul ki és folyamatosan változik." (Innsbrucki Egyetem) Ezúttal egy kulturális tájat mutatunk be. Egy különleges pikniket a XX. század első évtizedeiből. Mirbach Frida jótékonysági eszem-iszommal a helyi gyerekeket támogatta. Nem csipegetett, hanem jóllakott a helyi „szívgárda”. Ott a „Jesua Dorf” (ahogy Frída nevezte) tájékán.